Kíváncsian várjuk, mikor fogja az Apple kihasználni az AirPlay-ben rejlő megannyi lehetőséget, bár lehet, egyes funkciók majd csak az iTV megjelenésével látnak napvilágot. Az egyik már régóta várt lehetőség egy AirPlay Mirroring alkalmazás a Mac-re.
Bővebben »
Októberben az Apple ikonikus atyja, Steve Jobs halálával sok elemző, illetve iparági „szakértő” már a céget is temette. A lejtmenet teóriát alátámasztani látszott az iPhone 5 helyetti 4S, hiszen sokkal nagyobb durranásra vártak. De erről szó sincs! Az Apple tegnap adta közzé az elmúlt negyedév pénzügyi adatait, ami nemcsak felülmúlt minden várakozást, hanem már a brutalitás határát súrolja.
Múlt héten egy rendhagyó bemutató alkalmával a cupertinói cég bemutatta, hogy az amerikai oktatásügybe is komolyabban tervezi betenni a lábát. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen nem kis piacról van szó.
Tavaly ősszel ismerhettük meg a Skydigital első hardveres titkosítású külső merevlemez házát, a Lockdown-t. Most itt a Lockdock, amely nem a zsebünkben hordott tárhely biztonságát garantálja, hanem az otthon használt – akár 50 darab – merevlemezünk tartalmát (filmjeinket, fotóinkat, leveleinket, programjainkat, stb.) rejti el illetéktelen szemek elől. A védelmet a jelen állás szerinti legbiztonságosabb titkosítási algoritmus, az AES 256 bit garantálja.
Ilyen még nem volt! Nem túlzás az előbbi felkiáltás, bár leginkább csak az új DiskStation lemezfiókjainak számára értettük, amely ugyan nem több és nem kevesebb, mint az eddigi szélső értékek (1 és 12), de valóban, 8-lemezes (18-lemezig bővíthető) Synology-t még nem láthattunk. Számos újdonságot hoz azonban belül is a jövő hónapban, már a DSM4.0-val érkező újdonság, ahogy az a Synology.hu oldalonkon olvasható.
Eddig csak tévétuner, digitalizáló vásárlása előtt juthatott eszünkbe – főleg Mac-tulajok esetében – az amerikai Elgato márka, most azonban külső háttértárral jelentkeztek a piacon. Ismerve a cég maximalizmusát, nem meglepő, hogy a lehető leggyorsabb – és így a legdrágább – megoldást választották már az induló termékpalettához is: Thunderbolt csatlakozós 120 és 240 GB-os SSD háttértárat jelentettek be.
A nagy cégeknél szinte már szokássá vált, hogy egy-egy új termék kifejlesztése helyett, vagy épp egy gyártótól való függőség elkerülésére inkább a kisebb, szakosodott cégek megvásárlásával tesznek szert a szükséges technológiákra, újításokra.
Bizonyára sokan emlékezünk még rá, mikor 2011 őszén nálunk is beköszöntött az iTunes Store. Először a zenei áruházat érhettük el, majd rövidesen a filmek között is böngészhettünk, igaz csak angol szinkronnal.
Egyre másra jönnek rá a nagy gyártók is, hogy az iOS eszközök piaca hatalmas vásárlói potenciával rendelkezik. Erre utalt az az első hír is, mely szerint a Microsoft ugyancsak gondolkozik irodai alkalmazásainak iOS eszközökre történő kiadására.
Nem egészen egy évvel elindulása után, 2011 januárjában, a Mac App Store túllépte a 100 millió letöltés álomhatárát, hozta nyilvánosságra az Apple. A Mac App Store az iOS eszközök esetében már jól ismert On-Line szoftveráruház, amelyben a Mac-ünkhöz vásárolhatunk alkalmazásokat, kényelmesen és gyorsan.