Egy kis ízelítőt kaptunk az új Dune HD lejátszókból
Mire észbe kaptunk, és írni kezdtük ezt a hírt az új Dune HD lejátszók érkezéséről, már el is fogyott a két nagyobb újdonság, pedig alig több, mint 1 hete érkezett meg az első „adag” belőlük. Igen jól sikerült tehát a Pro 4K II és RealBox 4K startja! A harmadik újdonságból, a SmartBox 4K-ból jóval többet sikerült szereznünk, így az továbbra is raktáron van, és a hónapok óta kimerült Ultra 4K készletünket is sikerült feltölteni – reméljük a high-end rajongók is értesülnek erről.
Több mint fél évig szünetelt az ellátás az újabb, Androidos Dune HD médialejátszókból (a linuxosak meg szépen megszűntek mostanra), már tavaly karácsonykor sem volt készletünk. Ennek oka az európai elosztó hálózat átszervezése volt, amely során a korábbi holland raktár helyett egy Litvániában található lett kialakítva, mint központi Dune HD raktár az EU-ban. Mindez egybe esett új modellek bejelentésével és a világjárvánnyal is. Az eredmény az lett, hogy júliusban érkezett először a kínai gyárból termék az új litván raktárba, ráadásul csak egy kisebb adag, ami a mostanra „kiéhezett” európai vásárlók fél fogára sem volt elég. Mi sem kaptunk annyit a Pro 4K II és RealBox 4K modellekből, mint amennyit szerettünk volna, így történt, hogy kb. 1 héttel érkezésük után már el is fogytak (a Pro 4K II pontosan 3 nap alatt). Jelen állás szerint a következő szállítmány valamikor augusztusban indulhat el hozzánk, akkor viszont már a Max 4K-ból is kapunk ismét.
Dune-HD.hu oldalunkon írtunk egy összefoglalót, amely reményeink szerint segít eligazodni a Dune HD jelenlegi kínálatában, most csak azt az összefoglalót foglalnánk „még összébb”, illetve kiegészítenénk az újra kapható régebbi modellekkel is, hozzáértő olvasóink számára.
Minden Dune HD médialejátszóra egyformán igaz, hogy szinte minden népszerű médiafájl-formátumot kezel, azaz jó eséllyel lejátszik bármilyen videót, zenét, képet, ami a kezünk ügyébe kerül az internetről, vagy amit mi készítettünk. A kezelőfelület egy asztali DVD/Blu-ray lejátszó kényelmes, de azokénál mégis sokkal látványosabb kezelhetőségét kínálja, és valamennyi aktuális modell tartalmazza a My Collection filmes jukeboxot, amely automatikusan (a fájlnevek alapján) hoz létre egy borítókban, akár magyar filmleírásban és a filmmel kapcsolatos egyéb információkban (szereplők, megjelenés éve, IMDB-értékelés, stb.) gazdag grafikus filmkatalógust:
A médiafájlok lejátszása történhet USB-s adathordozóról, SD-kártyáról vagy hálózatról (számítógép, NAS, internet), legyen szó bármely aktuális Dune HD készülékről. Az Android operációs rendszerrel nem kell találkoznunk, ha médialejátszóként használjuk az eszközöket. De ha szeretnénk tetszőleges programot telepíteni a Google Play Store-ból vagy .apk fájlból, ezt is megtehetjük, hiszen Android 6, 7 vagy 9 operációs rendszer fut a jelenlegi Dune-ökön, azaz teljes értékű asztali számítógépek, amelyek egeret és billentyűzetet is kezelnek, ha csatlakoztatunk hozzájuk.
A legolcsóbb jelenlegi modell a SmartBox 4K. Azoknak javasoljuk, akik nem szeretnének sokat költeni, és átlagos TV-vel, házimozi-rendszer nélkül használnák a készüléket, szinte csak médialejátszóként. A hangot sztereóban szeretnék élvezni, 3D-re nincs szükségük, de azért akár 4K HDR filmes tartalmak lejátszását is elvárják a készüléktől. A SmartBox 4K raktáron van, Dune HD lejátszótól még sosem látott alacsony áron!
A RealBox 4K azoknak való, akiknek már komolyabb képminőségű TV-hez, headsethez, kivetítőhöz kell megfelelő videójelet biztosító forrás. Azoknak, akiknek szükségük lehet a HDR+ feldolgozásra, YouTube 4K HDR videók megtekintésére, Blu-ray és 4K Blu-ray fájlok menüvel együtt történő megjelenítésére, az akár 7.1-es HD-s hangok erősítőre történő továbbküldésére, Blu-ray 3D fájlok lejátszására, akár hálózaton keresztül is akadozás nélkül. Esetleg futtatnának rajta androidos programokat is, amely igény kielégítése itt már az erősebb processzor, több memória és újabb Android rendszer miatt nem jelent problémát.
A Pro 4K II vevőit azok közül várjuk (ha majd ismét kapható lesz), akik nem csak médialejátszóként használnák a készüléket, hiszen ezen a téren ez a modell gyakorlatilag nem tud többet, mint a lényegesen kedvezőbb árú RealBox 4K. Viszont erősebb processzora, fejlettebb grafikus chipje és több memóriája az Android 9-es operációs rendszerrel már igen komoly erőforrást biztosít szinte valamennyi elérhető Android alkalmazás futtatásához. A legújabb béta firmware-rel már 4K HDR Netflix videók is lejátszhatóak ezen a modellen (még nem teszteltük, lehet, hamarosan más Dune HD készülékekre is megérkezik ez a képesség)!
A Max 4K már drágább házimozi-komponensek mellé való – ahogy árcédulája is mutatja –, hiszen itt high-end alkatrészek garantálják a minőségi videókimenetet és a digitális hang precíz továbbküldését későbbi feldolgozás céljára. Pár heten belül ismét lesz raktáron, így mostantól előrendelhető. Sajnos már az utóbbi hónapokban elcseszett Forint árfolyam alapján, azaz drágábban, mint korábban.
Az Ultra 4K audiophile zenehallgatóknak való, hiszen főleg a zenelejátszás terén tartalmaz további fejlesztéseket a Max 4K-hoz képest – bár képminősége is tovább fejlődött. A legkomolyabb 32-bites ESS Sabre digitál-analóg konverter ideálissá teszi sztereó zenehallgatáshoz is, legyen szó akár DSD512-es fájlok natív dekódolásáról. Ismét van raktáron, de persze, ő sem olcsóbban érkezett, mint legutóbb, tavaly ősszel. De még mindig nem ismerünk nála jobb eszközt médialejátszásra...
Aktuális Dune HD kínálatunk a webshopban: link...
GOOVIS 2D/3D headsetek OLED képernyővel Dune lejátszókhoz is: link...
Címkék: Dune HD Smartbox 4K RelaBox 4K Pro 4K II Ultra 4K Max 4K My Collcetion jukebox