TerraMaster NAS és DAS háttértárak
Aki már 2007 óta követi a Lejátszó.hu működését tudhatja, hogy nálunk már akkor megjelentek az első hálózati tárhelyek (NAS-ok), amikor gyakorlatilag még csak szervernek konfigurált közönséges számítógépek szolgáltak erre a célra. Elsőként az amerikai, akkor még Infrant (később Netgear) ReadyNAS NV+ került fel a Lejátszó.hu-ra „NAS (hálózati merevlemez)” jelöléssel – ez volt az egyik legelső, pontosan a 17. termékünk! De már ez is tudott RAID0/1/5 módokat is, torrentezni lehetett vele, és gigabites ethernet-kapcsolatán keresztül hibátlanul kiszolgálta a szintén akkoriban érkező hálózati zene- és médialejátszókat, akár még egy Sony PSP-t is. Az Infrant ReadyNAS volt az a termék, amely megmutatta nekünk, hogy előbb-utóbb mindenkinek szüksége lesz egy otthoni hálózati tárhelyre, így ezekre – és persze a hozzájuk való médialejátszókra – fókuszálunk azóta is.
Rögtön az Infrant ReadyNAS után, még 2007-ben rátaláltunk a tajvani QNAP márkára, és elsőként kezdtük el Magyarországon hivatalosan forgalmazni, közvetlenül a tajvani gyárból vásárolva. (Egy érdekes infó: akkor kb. 183 Ft volt egy USA dollár, amivel fizetnünk kellett, most 400 Ft!) Az első QNAP modell, a TS-101 a 111. termék volt a Lejátszó.hu kínálatában. A márka máig a világ egyik vezető NAS-gyártója, de kb. 2 év után – rátalálva a Synology-ra – már drágának és szoftver szempontjából gyengébbnek bizonyult, így a szintén tajvani Synology mellett nem volt már helye a kínálatunkban, beszüntettük tehát a forgalmazását.
Az első, bárki számára megfizethető NAS-unk (139. termékünk) a tajvani MacPower (később InXtron, mára OWC) 2-lemezes Taurus modellje volt ami a mai NAS-okhoz képest elég kezdetlegesnek tűnhet, De hardveres RAID0 és RAID1 módokat ismert, gigabites etherneten lehetett elérni FTP, SMB és NFS protokollokon keresztül. iTunes szerver és torrentkliens is futott rajta, de egyéb programokat is rá lehetett később barkácsolni. A „bárki számára megfizethető” kifejezés alatt arra gondolunk, hogy nem sokkal volt drágább, mint egy jobb 2-fiókos USB/FireWire küldő ház (ilyen kivitelben is elérhető volt egyébként, nem csak NAS-ként). Ezt az eszközt a német RaidSonic is licencelte, IB-NAS4220 néven gyártotta, nálunk is elérhető volt a fejlettebb szoftver miatt.
2008. május 6-án jelentettük be, hogy megkezdjük a Synology forgalmazását is, első termékünk tőlük a DS108j volt (322. termék a Lejátszó.hu-n). Az akkori legkisebb, 1-lemezes Synology NAS nettó 28 000 Ft-ba került, és az ÁFA is csak 20% volt, így 33 600 Ft-ért kínáltuk a készüléket. Most az 1-lemezes aktuális Synology, a DS124 ára 72 100 Ft (27% ÁFÁ-val). Mára már csak a Synology modelljeiből lehet nálunk NAS-t választani, nem láttuk értelmét más márkának a folyamatosan fejlődő szoftver és széles termékpaletta ellenében. Legalább is ezidáig...
Bár alapvetően csak az otthoni felhasználókat érintették hátrányosan, de az utóbbi években az alábbi változásoknak nem örültünk a Synology részéről:
- Kikerült a magyar nyelv a NAS operációs rendszerébe (DSM) épített HELP-ből.
- Olyan funkciók támogatása szűnt meg vagy lett korlátozottabb, amelyek miatt sokan választották a márka termékeit otthonra: TV-tunerek kezelése, videók transzkódolása, DTS hangsáv feldolgozása, USB-s nyomtatószerver, kényelmes Photo Station online fotóalbum, Logitec Media Server (Squeezebox szerver alkalmazás) futtatása, tetszőleges RAM és HDD használata, stb.
- A konkurenciához képest gyakran gyengébb hardver (bár jobb szoftver) az adott árkategóriában.
- Drága saját márkás RAM-bővítés és HDD/SSD meghajtók rákényszerítése a vásárlókra.
- Az utóbbi évek új Synology alkalmazásai, funkciói és szolgáltatásai szinte kizárólag a komolyabb céges felhasználókat célozzák.
- A kisebb modelleknél még opcióként sem elérhető gigabitnél gyorsabb hálózati kapcsolat.
A fentiek alapján el tudnánk képzelni olyan NAS-okat, amelyek jobb alternatívákat jelenthetnének bizonyos felhasználóknak, mint a jelenlegi Synology termékvonal egyes modelljei, vagy kiegészíthetik a kínálatot. Úgy látjuk, a TerraMaster-nél pont ilyen készülékeket találunk.
A kínai TerraMaster viszonylag későn, 2010-ben lépett be a számítógépes háttértárak piacára. Viszont kifejezetten erre a területre specializálódott; kizárólag külső tárolókat gyárt, azokból viszont nem csak hálózati (NAS), de számítógéphez közvetlenül – USB, Thunderbolt – csatlakoztatható (DAS) eszközök is megtalálhatók a palettán. Termékeik célközönsége jellemzően az otthoni felhasználóktól a kis és közepes cégekig terjed, de mára már létezik termékvonal a legkomolyabb tárhelyigények kielégítésére is, legyen szó állami intézményekről, bankokról, energiaszolgáltatókról, kórházakról, biztonsági és vagyonvédelmi cégekről, vasúttársaságokról, oktatási intézményekről, gyárakról, üzemekről stb. Napjainkban már több mint 40 országban elérhető a TerraMaster – mostantól már hivatalosan Magyarországon is, miután cégünk szerződött disztribútor lett. A gyártó jellemzően újabb modelljei kerülnek fel fokozatosan a Lejátszó.hu-ra (és viszonteladóink weboldalaira), amelyek idén még bizonyosan gyártásban maradnak, tehát nem kifutó típusok.
Következő hírünkben – várhatóan holnap – bemutatjuk az aktuális TerraMaster DAS-kínálatunkat. Mivel 6 modell máris raktáron van, azonnal rendelhetik azok, akik önmaguk is eligazodnak közöttük! NAS-kínálatunk máris 8 készüléket tartalmaz, ebből 6 már raktárról kapható.
Címkék: TerraMaster Synology QNAP NAS DAS RAID Infrant MacPower InXtron Netgear ReadyNAS