Sok film esetében legalább annyira fontos a hang, mint a kép. Már a sztereó videómagnóknál megjelentek próbálkozások a „térhatásúbb" hang megszólaltatására, amikor is a Dolby ProLogic módszer egy hátulról jövő hangjelet „rejtett el" a kétcsatornás analóg szereó hangban. Ekkor kezdtek elterjedni azok a hangfalkészletek, amikor két darab ún. szatelit hangszóró is feladatot kapott a hátunk mögött, illetve megjelentek a ProLogic kódot „visszafejtő", házimozizásra tervezett erősítők.
A DVD-k megjelenése nem csak a képminőséget, de a hangot is forradalmasította. Elhárult az akadály az elől, hogy több hangcsatornát tároljunk, majd játsszunk le odahaza a saját nappalinkban. Megjelent a Dolby Digital és a DTS, amelyek már digitálisan, tökéletesen szétválasztva, tömörítve, vagy tömörítés nélkül (DTS) adtak/adnak nekünk akár 6 hangcsatornát is (5.1-esként ismert, azaz 5 irányt, és egy mélyládához leválasztott hangfolyamot tartalmazó hangsávot kapunk). Immár balról, középről, jobbról, balról hátulról és jobbról hátulról is más-más szólhat – ha van 5 hangfalunk és egy mélyládánk, az ezek megszólaltatására képes legalább 6 csatornás erősítővel.

Az első többcsatornás erősítők még csak a Dolby ProLogic dekódolására voltak képesek, de egyre gyakoribbá vált rajtuk a diszkrét 6 csatornás bemenet, ami remekül működött, ha valami már szétbontotta az erősítőbe érkezés előtt a DVD sokcsatornás digitális hangját. Ezt a feladatot vagy külön kapható Dolby Digital és DTS dekóderek oldották meg, vagy – ahogy egyre olcsóbb lett a technológia (és gyanítom a Dolby és a DTS liszenszdíjai is csökkentek) – a DVD-lejátszókba épített belső 5.1-es dekódereket használhattuk.
Hamarosan mindennapi jellemzője lett a házimozierősítőknek a Dolby Digital és a DTS dekóder is, és mivel az olcsóbb lejátszókban ez a képesség nem volt meg, optikai vagy koax kábel segítségével a sokcsatornás hangot a lejátszó bármiféle beavatkozás nélkül „átpasszolta" az erősítőnek, sőt napjainkban is ez a leggyakoribb eljárás, hacsak a lejátszónk nem tartalmaz különösen jó minőségű belső dekódert.
Mivel kezdetben még nem voltak mindennaposak az 5.1-es filmhangok – főleg a magyar szinkronok esetében nem, sajnos –, felmerült az igény, hogy a Dolby ProLogic hangok jobban szóljanak, ha már megvan az 5.1-es rendszerünk. A megoldás a ProLogic II. eljárás lett, amely az eredetileg csak 3 csatornát tartalmazó filmeket is közel olyan térhatással szólaltatja meg egy 6 hangszórós rendszeren, mintha az eredetileg is 5.1-es lett volna. Saját tapasztalatom szerint is meglepően jól működik ez a módszer, a Dolby ProLogic magyar hangú Grinch-et például csak így szabad megnézni!
Persze, van akinek semmi sem elég: újabb és újabb megoldások születtek. Megjelentek a 6.1-es majd 7.1-es erősítők ilyen jelölésekkel büszkélkedve: Dolby Digital EX (6.1), ProLogic IIx, Logic 7 (7.1), DTS ES, Neo:6. 6.1 esetében két újabb hangszóró kerül a hátunk mögé, a két hátsó hangszóró közé, de mivel a DVD-n csak 6 csatornás hang fér a film mellé, a Dolby ProLogic-hoz hasonlóan, a csak mono 6. csatorna jele bele van keverve a két hátsó hangszóróra készült jelfolyamba. Az eredménye mindennek az, hogy a hátunk mögül érkező hangot hasonlóan térben érezzük majd, mint az elölről érkezőt, amelyet a center csatorna hangja tesz térben jobban elhelyezhetővé. Mindehhez azonban már 7+1 hangszóróra van szükség. Tekintve, hogy a hátunk mögött már 4 hangszóró van, megszületett az ezt jobban kihasználó 7.1-es dekóder, amely már két különböző hátsó belső hangfolyamot szintetizál a két hátsó csatorna jeléből (már ha ezeket a film készítői eredetileg belekeverték).

A Dolby konkurense, a DTS is továbbfejlődött, megjelent a DTS ES és a Neo:6 – ezekkel a jelzések is azt sugallják egy erősítőn, hogy bizony érdemes lesz 7-8 hangfallal körülbástyáznunk magunkat. Ha azonban körülnézünk a DVD-lemezek piacán, elég szegényes kínálatot találunk az 5.1-nél többcsatornás hangot tartalmazó lemezek körében, bár némely nagy siker, mint pl. a Mátrix, vagy a Gyűrűk Ura már a magyar szinkronban is használja valamelyik továbbfejlesztett térhangzást.
Valamennyi többcsatornás dekódolást bekapcsolhatjuk akkor is, ha az eredeti hang nem tartalmazza a kódolt adatokat, ilyenkor szintén megpróbál csinálni valamit az elektronika, de gyakran fejfájdító hatás lehet az eredmény. Mindezek ellenére érdemes kipróbálni pl. a ProLogic II Music eljárást egy sztereó koncertfilmnél, hátha kedvünkre való lesz a hangzás...

Felkészülve a nagyfelbontású hangot (pl. 24 bit, 192 Khz) lejátszó DVD-Audio, SACD, vagy Blu-Ray hangjának megszólaltatására, a legtöbb házimozi erősítő diszkrét 5.1 vagy 7.1-es bemenetet is tartalmaz (mint annak idején a ProLogic erősítők a Dolby Digitalra felkészülve), amelyekre a lejátszó (pl. HDI Dune HD Max)  által már dekódolt analóg jel érkezhet. Az újabbaknál ennek már nem sok jelentősége van, mert belső dekóderük bármit képes feldolgozni HDMI-bemenetükön keresztül.

Érdemes még megemlíteni az erősítők azon tulajdonságát is, hogy egy ideje a különböző hangbemenetek mellett videóbemenet is van rajtuk (a régebbieken csak kompozit és max. S-videó, az újabbakon komponens, de mostanában leginkább HDMI is), ami igen praktikus megoldás, ha több képmegjelenítésre képes lejátszónk is van, hiszen ekkor nem kell a TV-n is átkapcsolni másik bemenetre, elég ha az erősítőn váltunk az eszközök között, és az új forrás hangja mellett annak képe fog megjelenni. Akkor is segítségünkre lehet az erősítő videócsatlakozása, ha a TV-n kevés a bemenet. Kezd alapvető lenni a HDMI csatlakozó is az erősítőkön, és a diszkrét, nagyfelbontású (Dolby TrueHD, DTS-HD) 7.1-es hangok átvitele (pld. BluRay lemezről, vagy az arról készült rippelt fájlból médialejátszóval) már csak ezen lehetséges, pontosabban csak a HDM1.3-as szabványtól kezdődően, az 1.1-es kimenettel rendelkező készülékek erre nem képesek.

Az aktuális Dolby és DTS hangformátumokról ITT olvashatsz.
DENON 2014–2015-ös termékkatalógus: link...

Címkék:   Dolby   DTS   HDMI1.3   HD hang   DVD-Audio   SACD   5.1   7.1   hangfal