Kosár: még üres a kosarad
Főoldal » Hírek » Megjöttek az iMac-ek!

Megjöttek az iMac-ek!

2011. május 3.  15:31
|

Mint azt egy ideje már sejteni lehetett, ma megjelentek az új iMac-ek. A várakozásokkal ellentétben további frissített termékek, illetve új termékek nem kerültek fel az Apple Store on-line áruházba, így az iWork-re feltehetőleg a júniusi WWDC-ig várnunk kell még. Addig nézzünk bele, mit tudnak az asztali gépek!

Nagy csodák nem történtek, meglepetésekre az iMac-ekkel kapcsolatosan igazából nem is számítottunk, hisz az újdonság erejével ható technológiákat már a MacBook Pro frissítéseknél megismerkedhettünk. Ettől függetlenül sikerült megint igen jól felszerelt gépeket összerakniuk.

Új iMacAz új iMac reklámja az Apple-től


Az iMac továbbra is 21,7'-os, illetve 27'-os, LED képernyőmérettel lesznek elérhetőek, felbontásuk pedig 1920×1080, illetve 2560×1440 pixel. Ami már inkább érdekes, hogy bekerült a gépekbe a Sandy Bridge chipset, és ezzel együtt az új processzorok. A legkisebb elérhető processzor 2,5 GHz-es, míg a 27'-es iMac esetében a legnagyobb 3,1 GHz-en muzsikál, ami közös bennük az a 4 mag.

A memória, illetve merevlemez választék sem hozott változást, viszont megjelentek a Thunderbolt csatlakozók. A kisebbik iMac egy csatlakozóval rendelkezik, míg a nagyobbik testvéren már kettőt sikerült elhelyezni, így már tényleg csak arra várunk, hogy ezeket a portokat ki is tudjuk használni!

Ezen felül erősödött a beépített kamera, illetve a videó kártya is. Aki kíváncsi a pontos adatokra, részletekre, az a gyártó honlapján meg tudja nézni: link...

Összeségében nem nagy durranás, hozták a kötelező frissítéseket, alkalmazták az új technológiát, melyet kihasználni még nem tudunk. Megtörtént a kötelező ráncfelvarrás.


Címkék:   Apple   Apple Store   iMac   Sandy Bridge   Thunderbolt   iWork  

Hozzászólások Új hozzászólás írásához be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt tedd meg!

.. total-email-bookaszpem.istvan@stardust.hu