A 2012-ben megjelent első 8-lemezes DiskStation immár harmadik változata. Processzora már 2,4 Ghz-es négymagos Intel Atom, amely most sem igényel külön hűtőventilátort. RAM-ja 2 GB, de már akár 6 GB-ig bővíthető egy 4 GB-os memóriamodullal. A hátlapon 4×USB3.0, 2×eSATA és 4×Gigabit LAN portok találhatóak. Videók transzkódolása terén a DS1815+ is tudja mindazt, amit eddig csak a play jelzésű modellek tudtak.
A két hatalmas ventilátor redundáns módon működik: ha az egyik elromlik, a másik nagyobb sebességre kapcsolva egyedül is képes biztosítani a megfelelő hőmérsékletet. Ráadásul mindkét ventilátor a készülék szétszerelése nélkül, a hátlapon keresztül cserélhető.
Két darab DX513 bővítőegység csatlakoztatható eSATA-n keresztül a DS1815+-hoz is, így 18 darab 6 TB-os lemezzel akár 108 TB-os (RAID5 mellett 90 GB szabad, biztonságos) egybefüggő tárhelyet is ki tudunk alakítani.
A DS1815+ modellen is működik a korábban az XS sorozatnál bemutatkozó Synology High Availability technológia is, így céges környezetben is megbízhatóan használható.
Sebességadatok a gyártó szerint Windows alatt SMB-t használva (link aggregáció mellett, – 4-szeres ethernet-csatlakozással):
- írás: 429,1 MB/másodperc,
- olvasás: 450,68 MB/másodperc.
A DS1815+ egyéb fontos paraméterei, funkciói:
- Áramfogyasztás 8 lemezzel (működés/hibernáció): 45,88/25,23 watt
- IP-kamerák max. száma: 40 (max. 1200 fps 1280×800, 480 fps 1920×1080, 250 fps 204×1536 és 200 fps 2591×1944 pixeles felbontás és H.264 kódolás esetén)
- Felhasználók max. száma: 2048
- Egyidejű kapcsolatok max. száma: 512
- Méretek: 340×157×233 mm
- VPN-szerver egyidejű kapcsolatainak max. száma: 20
- Download Station egyidejű letöltések száma: 80
- Ventilátor zajszint: 24,3 dB(A)
- Videótranszkódolás: 1 és 2-es típusú is
Minden alap Synology-tulajdonsággal gyárilag felvértezve, érkezik ez a NAS is (részletes ismertető a Synology.hu odalon):
- Magyar nyelvű multitasking operációs rendszer.
- SMB (Windows), AFP (Mac OS), NFS (Linux), FTP (SSL/TLS is) hálózati protokollok.
- iTunes szerver (MP3, M4A, M4P, M3U, WPL). Dinamikus (smart) lejátszási listákat is készíthetünk, így könnyedén rendezhetjük látszólag egy listába pl. a 2007-es dátumú, és „Rock” műfajú zenéket, vagy éppen az adott előadótól meglévő zenéinket.
- Audio Station (AAC, M4A, MP3, Ogg Vorbis, WMA, M3U, WPL, SHOUTcast, Radioio) – a külön kapható távvezérlő és USB-s hangszórók segítségével ezen formátumok, és az ezekben sugárzó webrádiók lejátszhatóak a NAS-sal, mint egy egyszerűbb zenelejátszóval. Webböngészőn kereszül érhető el az Audio Station felülete, ahol meghallgathatjuk a zenéket, lejátszási listákat készíthetünk, webrádiókat vehetünk fel a listába. Ha van távvezérlőnk is, akkor a webböngésző nélkül is elérhetjük a playlist-eket. Ha iPod-ot csatlakoztatunk a NAS USB-bemenetére, közvetlenül arról is elérhetőek a zenéink. DLNA Media Renderer és AirPlay lejátszókra is streamelhető – akár szinkronban is – a zene a NAS-ról akár a DS Audio mobil alkalmazással, mint távvezérlővel.
- Video Station – filmjeink metaadatainak (borítógrafika, történet, szereplők, stb.) automatikus letöltése, USB-s DVB-T tunerek támogatása, felvételkészítés és tévénézés webböngészőben, adás streamelése.
- Photo Station (ASF, AVI, MPEG1/2/4, WMV, DivX/XviD, DAT, MP4, RM, RMVB, VOB, BMP, GIF, JPG) – webböngészőn keresztül megnézhetőek/letölthetőek a NAS-on tárolt különböző videók és képek, ezek interneten keresztüli eléréséhez ismerőseinknek jogosultságokat adhatunk. Nem szükséges ezentúl webes képadatbázisokat (pl. Picasa, FlickR) használnunk képeink megosztásához, hiszen a NAS-on sajátunk is van. Blogot is könnyedén készíthetünk ezen az alkalmazáson keresztül, e fukció külön menüpont alatt érhető el. Nem kell tárhelyet vásárolni egy távoli szerveren, arra telepíteni valamilyen blog-programot, mindez saját lakásunkban, saját szerverünkön elérhető.
- DLNA-kompatibilis médiaszerver – minden elterjedtebb fájlformátumot (sőt már DSD zenéket is – kivéve a legkisebb modelleket) képes a lejátszók (pl. okostévék, hálózati zenelejátszók) felé http-n streamelni, több formátumot akár transzkódolva is.
- Web Station, MySQL, PHP – akár saját webshopunkat is futtathatjuk odahaza Synology NAS-unkon. Saját weboldalunk saját szerverünkön működhet, még akkor is, ha dinamikus IP címet kapunk az internet-szolgáltatótól, mivel dyndns-t is támogat a NAS. A Synology.hu oldal is egy Synology RackStationön fut...
- Windows ADS támogatás – egyszerű integráció a többfelhasználós irodai környezetbe.
- Titkosított hálózati backup – akár az interneten keresztül is készíthetünk biztonsági másolatot egy távoli gépre, másik NAS-ra, ráadásul az átvitel titkosított is lehet eközben.
- Local Backup – A NAS a hozzá kapcsolt USB-s lemezekre készíthetünk akár rendszeres időközönként is másolatot, így az egylemezes NAS-unk adatai is biztonságban lehetnek.
- Hálózati backup – két Synology NAS között, vagy egy rSync kompatibilis szerver és a NAS között helyi hálózaton keresztül is készíthetünk rendszeres vagy egyszeri másolatot.
- Apple Time Machine tárhely – A Mac OS X operációs rendszer beépített backup-alkalmazása számára kijelölhető tárhely a DiskStation is lehet.
- Synology Time Backup – A Time Machine megoldásán alapuló alkalmazás a NAS-ról törölt régebbi fájlok. visszahozatalára.
- USB copy – mára már szinte kötelező szolgáltatás a NAS-oknál: a rádugott USB-s egység (pendrive, fényképezőgép, HDD) tartalmát gombnyomásra bemásolja saját lemezére (az usbcopy nevű megosztásba).
- File Station – segítségével a NAS tartalmát adminisztrálhatjuk, másolhatunk a share-ek között, törölhetünk, átnevezhetünk, fel- és letölthetünk fájlokat, akár az interneten keresztül, távolról is. UnZIP és UnRAR funkciók, a NAS csomagolja ki a letöltött tömörített állományokat!
- Download Station – Bittorrent, eMule, FTP vagy HTTP letöltéseket végeztethetünk a NAS-sal, akár napi 24 órán keresztül is. Webböngészőn keresztül, vagy a mellékelt Windows-os és Mac-es, iOS, Androidos segédprogrammal menedzselhetjük a folyamatot, akár távolról, az interneten keresztül is. A gyári torrent-kliens nagyon profi már, arra is képes, hogy egy torrenten belül csak bizonyos fájlokat töltsön le. Egyidőben – modelltől függően – akár 80 letöltés is lehet aktív. Beállítható a letöltések utáni automatikus kicsomagolás, akár jelszóval védett ZIP és RAR fájlok esetében is.
- Cloud Station – Szinkronizálja a különböző számítógépeink, okostelefonjaink számára fontosabb dokumentumainkat, fájljainkat, operációs rendszertől függetlenül. Mindez teljesen észrevehetelne módon történik, mintha minden fájl mindig az adott gépen lenne tárolva.
- Nyomtatószerver – USB-s nyomtatónk a NAS segítségével hálózati printerként lesz használható, bármely gépünkről. nyomtathatunk rá. LPR, CIFS és AppleTalk protokolon keresztül kommunikáló nyomtatók támogatottak, egyidőben kettőt csatlakoztathatunk.
- Megfigyelő-állomás – nem mindennapi képesség egy NAS-tól, hogy képes rögzíteni az elérhető IP-kamerák képét (a legnagyobb típusokon akár 80 darabot, de csak 2 kamera kezelése ingyenes, a többihez licenszt kell külön vennünk). Természetesen mozgóképet vesz fel a rendszer, és mozgásérzékeléssel is ellátták: beállítható, hogy csak akkor induljon a felvétel, ha mozgást érzékel a képen, így tényleg csak a fontos pillanatok lesznek felvéve. A kamera által látott képen ráadásul további területek is definiálhatóak, így csak az azokon belüli mozgás vezérli majd a felvételt. Hangrögzítés is támogatott MPEG4, H.264, akár megapixeles kamerák esetében.
- Egy kattintással telepíthető saját levelezőszerver, Outlook-szerű web mail, SMTP, POP3, IMAP.
- Szünetmentes tápegységek (UPS) kezelése USB- és ethernet kapcsolaton keresztül is, ha több NAS-t egyazon szünetmentes tápra csatlakoztatunk (hálózati UPS).
- RAID a többlemezes modelleknél: RAID 0, 1, 5, 5+spare, 6 módok. Online RAID-kapacitásnövelés és RAID-szint váltás, szabadalmaztatott Synology Hibrid RAID módszerrel.
- Programozható ki- és bekapcsolás és wake-on-lan funkció valamennyi modell esetében.
A Photo Station/Moments, az Audio Station, a Surveillance Station, a Cloud Station/Drive, a Video Station és a File Station mobil készülékekről is elérhető. Támogatott operációs rendszerek:
Mivel a Synology NAS-okra létezik a legtöbb hivatalos és házilagos szoftver, számos egyéb programot telepíthetünk még mi magunk is (pl. SqueezeCenter, mldonkey). Minél több RAM van a NAS-unkban, annál könnyebben fut több program egyidőben.
Ha megfelelően beállítjuk az internet-szolgáltatónknál használt postafiókunk elérhetőségét, akkor két emailcímet is megadhatunk, ahová írásos üzeneteket küld a NAS minden említésre méltó eseményről. Az alapvető információk az előlapi LED-ekről olvasható le, illetve hangjelzések is segítenek megállapítani, ha éppen bootol a NAS. Emailben viszont részletes LOG-ot is kaphatunk.
Az USB- vagy (ha van az adott modellen ilyen) eSATA-portra kötött meghajtókat megosztja a hálózaton is, így bővíthető a kapacitás, ha belső lemezeké már nem elég. USB-n keresztül képes kommunikálni szünetmentes tápegységekkel is, ezek hivatalos listáját lásd ITT, illetve a felhasználók által kipróbált egyéb típusokat ITT. Ha szünetmentes tápot használunk, akkor annak kimerülése előtt még időben lekapcsolja magát a rákötött NAS, így nem történhet sérülés ha éppen írás közben megy el az áram.
A termék magyar weboldala: link...
Magyar nyelvű adatlap: link...
Magyar nyelvű DiskStation Manager használati utasítás: link...
Kompatibilis eszközök listája: link...
Legutóbbi firmware, egyéb letöltések: link...
Gyártói kérdések és válaszok oldal magyarul: link...
A különböző 5–12 lemezes modellek összehasonlító táblázata sebességadatokkal: link...
Kapcsolódó/ajánlott termékek a webshopban:
» Brand USB DAC – külső sztereó hangkártya
» Synology Device license pack - 1 – Licenc 1 kamerához vagy I/O modulhoz
» Synology Device license pack - 4 – Licenc 4 kamerához vagy I/O modulhoz
» Synology Device license pack - 8 – Licenc 8 kamerához vagy I/O modulhoz