Különleges billentyűzet Koreából
A koreai Skydigital kínálatából eddig nem foglalkoztunk a számítógép-billentyűzetekkel, pedig Ázsiában nem csak a titkosított merevlemezházak kapcsán ismert a cég, de PC-s tápegységeik és beviteli eszközeik is piacvezetőek. Bár lehet, hogy sosem fogunk rendelni a most Hongkongban bemutatott – elsősorban játékosok számára tervezett – billentyűzetből, de akkor sem tudjuk megállni, hogy ne írjunk róla, és ne mutassuk meg működés közben a magyar közönségnek vagy legalább a Lejátszó.hu látogatóinak.
Az április 12–15. között megrendezett AsiaWorld-Expo kiállításon nKeyboard™ néven négy különböző modellből álló billentyűzetcsaládot mutatott be a Skydigital. Ezek közül a mechanikai kapcsolókkal szerelt két nagyobb és különlegesebb típust mutatjuk be az alábbiakban.
nKeyboard Mechanical Robot és nKeyboard Mechanical LED a két csúcsmodell típusjelzése, melyből látszik, hogy manapság már fontos kiemelni, ha egy billentyűzet a jó békebeli mechanikus kapcsolókat használja. Ráadásul itt nem is akármilyen kapcsolókról van szó, a világ legrégebbi, billentyűzetekhez is kapcsolókat gyártó cége, a Cherry márka MX sorozata dolgozik a billentyűk alatt. Az 1953-ban az USA-ban alapított cég 1967-ben már maga is gyártott billentyűzetet, de nem csak a számítástechnikához kapcsolódó megoldásairól híres. 2008-ban vásárolta fel a német ZF Friedrichshafen vállalat, de a Cherry márkanév és a cseresznyés logó továbbra is megmaradt, ahogy a vezető szerep is a legjobb (leggyorsabb, legstrapabíróbb, legkönnyebben lenyomható, legjobb hangot adó) mechanikus billentyűzet-kapcsolók piacán. Napjainkban az MX családnak négy híres tagja van, melyeket színkódolással (kék, barna, piros, fekete) is megkülönböztetnek, és eltérő paramétereik alapján különböző felhasználásra (gépelés, játék, univerzális, stb., részletesen lásd EBBEN az angol cikkben) tervezett billentyűzetekhez ideálisak.
A fentiek alapján választotta a Cherry MX kapcsolókat a Skydigital is elsősorban a számítógépes játék megszállottjainak tervezett billentyűzeteihez. Egy gyors reakciókat igénylő videójáték során a billentyűzettel kapcsolatosan talán az alábbiak lehetnek a játékos legfontosabb elvárásai:
- Egyszerre minél több gomb lenyomását legyen képes detektálni a billentyűzet, mivel bizonyos játékoknál erre szükség lehet.
- Ne legyen fantom vagy blokkolt billentyű bármilyen kombinációban is nyomunk le bizonyos mennyiségű billentyűt (lásd lentebb).
- Adott időegység (praktikusan 1 másodperc) alatt minél többször lehessen kiolvasni az egyes billentyűk állapotát („polling rate”), hogy a lehető leghamarabb értesüljön a szoftver arról, ha egy gombot lenyomtunk vagy éppen elengedtünk.
- A játék hevében minél nehezebb legyen véletlenül lenyomni egy billentyűt, azaz jól érzékelhető legyen a kapcsolási pontja, és jó visszajelzést kapjunk arról, ha megtörtént a kapcsolás.
- Egy billentyűt annyiszor lehessen lenyomni egy időegység alatt, ahányszor mi képesek vagyunk rá, ne a billentyű lassúsága legyen a korlát. Ennek ellenére ne legyen túl erős a gombot alaphelyzetbe (felfelé) mozgató rugója, hogy a legkevésbé fáradjunk el a sokszori nyomkodás során.
- Legyenek kézre eső programozható gombok, melyekre tetszőleges makró funkciókat tudunk programozni, a játéknak megfelelően.
- Ha sötétben játszunk, jól láthatóak legyenek a gombfeliratok, esetleg lehessen háttérvilágítást is kapcsolni a billentyűkhöz.
Olcsó, átlagos billentyűzetek nincsenek felkészítve arra, hogy egyszerre 3 gombnál többet nyomhassunk le. A billentyűzet gombjainak mátrix-szerű összekapcsolása miatt adott 3 billentyű lenyomásakor egy meg nem történt negyedik (úgynevezett fantom) gombnyomást is érzékel a billentyűzet vezérlő elektronikája. Az újabb billentyűzetek ezeket a nem valós gombnyomásokat jobb-rosszabb hatékonysággal kiszűrik. Sok esetben adott gombokat lenyomva tartva nem képes bizonyos egyéb billentyűk lenyomását érzékelni az elektronikájuk (billentyű blokkolás). Létezik játékprogram, amelyhez egy segédprogramot kapunk ezen blokkolt billentyűk megtalálásához, hogy a játékvezérlés szoftveres gombkiosztásának megváltoztatásával ne szembesüljünk a problémájukkal (őket ne használjuk).
Skydigital nKeyboard Mechanical Robot
A legprofibb billentyűzetek – így ez a két Skydigital nKeyboard modell is, ahogy a nevük is utal erre – rendelkeznek már az úgynevezett „n-key rollover” funkcióval. Azaz tetszőleges számú billentyű lehet lenyomva/felengedve, a billentyűzet elektronikája minden egyes gomb kapcsolóját külön képes kezelni, és a számítógéphez az összes billentyű valós állapotát is tudja egyidőben közvetíteni még akkor is, ha akár az összes gombot is lenyomtuk.
Az nKeyboard modellek a világon a legmagasabb polling rate-tel dicsekedhetnek: 1000 Hz ez az érték. Azaz ezredmásodpercenként képes a számítógépünk megtudni valamennyi billentyű állapotát, így egy gombnyomás, vagy gombfelengedés kevesebb, mint 1 ezredmásodperc késéssel juthat el a szoftverhez!
Mindeközben a billentyűk reakcióideje az nKey modelleknél 1 méter/másodperc, azaz ilyen sebességgel képesek követni az ujj mozgását. Ha – remélem, jól – azzal számolok, hogy a Cherry MX kapcsolók 4 mm-t süllyednek lenyomáskor, akkor egy másodperc alatt 1000/4 mm, azaz 250-szer képesek megtenni a le nem nyomott állapothoz való visszatéréshez szükséges távolságot. Ha feltételezzük, hogy ujjunk is képes erre a sebességre (de nem képes sajnos), akkor egy másodperc alatt 125-ször nyomhatjuk le a billentyűket, de ha még gyorsabb lenne az ember, akkor ennél többször is – nem az nKey billentyűin múlna a dolog.
Bár személy szerint nem szeretem a folyamatos és gyors nyomkodást igénylő játékokat (ahol pl.. minél gyorsabban kell pl. lövöldözni vagy futni a sikerhez), tény, hogy vannak ilyenek. Az nKeyboard billentyűzetek hardveres makró funkciója (8 ilyen funkció programozható a dedikált 8 extra gombra) többek között a folyamatos gombnyomkodás terhét is képes levenni a vállunkról. 10 különböző fokozatban állítható a „nyomkodás” sebessége, amely ráadásul a Skydigital szerint max. kétszer gyorsabb is, mint a világ eddigi leggyorsabb billentyűzetén! Ráadásul ez a billentyűzet a világ legjobbra a makró funkciók paraméterezhetősége terén is, semmi más konkurens terméken nincs lehetőségünk ilyen precízen beállítani ezen funkciókat (automatikus mód, időzítés, ciklus, sebesség).
Az összesen 119 billentyű között megtalálható tehát a fentebb említett 8 makró gomb, 3 hangerő vezérlő (+/-/némítás) és egy Windows billentyű tiltó is (vagy nevezzük Game gombnak, mivel G a jelölése), amely játék közben garantálja, hogy nem nyomjuk le véletlenül a Windows-t vezérlő billentyűt, billentyűket. Ezek a kiemelt szerepű gombok és az ESC kék színűek az nKeyboard Mechanical Robot modellen, hogy még könnyebb legyen a használatuk. Ahogy a lenti képen látható, a billentyűzet sorai lépcsőzetesen emelkednek, és felületük dőlésszöge igazodik az ujjunk várható irányához is:
Ideálisan dőlnek a gombsorok a lehető legkényelmesebb lenyomhatóság érdekében
Minden billentyű lenyomása során háromféle pozíciót leszünk képesek könnyedén megkülönböztetni a nyomás erőssége kapcsán, így érezni fogjuk, ha a kapcsolási határhoz értünk, vagy már éppen túl vagyunk azon.
Bár a fentiek vélhetően a legtöbb megszállott játékos igényét bőven kielégíthetik, mégis lehet még mindennél többet megvalósítani egy USB-s számítógép-billentyűzetben. Igaz, a plusz funkciók már nem a játék pontosabb kezelhetőségre koncentrálnak (vagy csak kis részben), inkább a „De jó lenne látni a havert, ahogy leesik az álla és vörös lesz az irigységtől!” igény kielégítését célozza. Akiknek ilyen perverz hajlamuk van, azok a Skydigital nKeyboard Mechanical LED termékének potenciális vásárló!
OLED-es fényorgia a billentyűzeten
Leírni nehezebb a csúcsmodell képességeit, inkább a lenti videók beszéljenek. A LED mindent tud, amit a Robot, de az összes billentyű alatt apró OLED fényforrások találhatóak. Ezek viszont nem csak arra jók, hogy sötétben is lássuk a gombokat...
A LED-ekkel kapcsolatos funkciók felsorolásszerűen:
- Állítható fényerő.
- Szabályozható elhalványulás effekt lenyomás után.
- Gépelés effekt: a lenyomott billentyűk adott ideig még világítanak.
- A számítógép bootolása alatt 5-féle effekt választható.
- Bármennyi billentyű folyamatos világítása egyedileg állítható, így pl. világíthatnak csak a játék vezérléséhez szolgáló gombok. A többi gomb lenyomhatósága akár le is tiltható.
- Lélegzés effekt sleep módban.
- Zenei equalizer mód a beépített mikrofon által érzékelt környezeti hangok alapján:
A Skydigital új nKeyboard™ modelljei július–augusztus körül kerülnek gyártásba, amint lehetőségünk lesz rá, legalább egy tesztpéldányt próbálunk szerezni belőlük. Egyelőre az árak sem ismertek, az bizonyos csak, hogy legalább 1000 darabot kellene rendelnünk ahhoz, hogy magyarul is legyártsák nekünk.
Aktuális Skydigital-kínálatunk a webshopban: link...
Angol nyelvű 2013-as Skydigital termékkatalógus: link...
Címkék: Skydigital billentyűzet nKeyboard polling rate n-key rollover nKeyboard OLED LED