Kosár: még üres a kosarad
Főoldal » Hírek » Apple vs. Samsung 4:0?

Apple vs. Samsung 4:0?

2011. szeptember 9.  22:28
|

Nemrég írtunk róla, hogy az Apple és a Samsung erőteljesen összeakasztotta a bajszát, a szabványháború helyszíne pedig főleg Európa, azon belül is az egyik legnagyobb piac: Németország. Az első tárgyalások után a düsseldorfi bíróság betiltotta az egész EU-ra a Galaxy Tab 10.1 árusítását, amelyet rövidesen már csak Németországra szűkítettek…

A mai tárgyalási napon a bíróság megerősítette a Németországra érvényes tilalmat. Az a kereskedő, aki ezt megszegi, akár 250.000 EUR büntetésre is számíthat.

Az aktuális eljárásban nem a szoftverrel vagy a hardverrel kapcsolatos szabványokon volt a hangsúly, hanem az úgynevezett design minták voltak a főszereplők. Ezek nagy részét az Apple már 2004-ben levédette. Ilyen például a négyszögletes forma; a lapos, letisztult felület; a lekerekített sarkok; illetve a domború hátoldal. Ez ellen hiába próbáltak a Samsung ügyvédei több filmben látott példára hivatkozva tiltakozni, a bíróság hajthatatlan volt.

 

Apple vs. SamsungA Samsung ügyvédei szerint az iPad ötlete már 1968-ban is feltűnt a nagyközönség előtt...

 

Ez a Samsung részére egy újabb, igen erős vereség, miután a gyártónak pár napja az épp az IFA-n debütált Galaxy Tab 7.7-et is le kellett vennie a bemutató állványokról, mivel a „Németországi kereskedelmi forgalomba nem kerül” matrica sem volt elég.

 

Samsung Galaxy Tab 7.7A bíróság szerint nem volt elég a matrica...

 

 

Samsung Galaxy Tab 7.7 IFA
A terméket és reklámjait is kittltották az IFA-ról

 

Miért 4:0?

Három bírósági döntés, a mostanit is beleszámítva, illetve az IFA-n kivetett tilalom az Apple javára, míg a Samsung eddig még nem tudott visszacsapni… Bár nem tudom mi lesz ennek a vége, jelenleg kevesen tudnák feltehetőleg a tableteket nem négyszögletes formában vagy épp nem lapos, letisztult felülettel elképzelni. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy amíg az Apple nem adta ki az iPad-et, senkinek nem jutott eszébe, hogy egy ilyen jellegű számítástechnikai eszközt gyártson. Míg a konkurencia harc biztosan elősegíti az eszközök fejlődését, főleg a felhasználók hasznára, addig tényleg nem tűnik túl fairnek, hogy mások az Apple sikereit meglovagolva, nem túl sok fantáziát és fejlesztést belefektetve lemásoljanak egy terméket. Nehéz ügy, és itt biztosan nincs még vége…


Címkék:   Apple   Samsung   GalaxyTab   Szabadalmi vita   Düsseldorf  

Hozzászólások Új hozzászólás írásához be kell jelentkezned. Ha még nem regisztráltál, itt tedd meg!

.. total-email-bookaszpem.istvan@stardust.hu