Nem nagyobb, mint egy átlagos pendrive, a TerraTec USB-s hibrid TV-tunerja. A hibrid kifejezés arra utal, hogy mind a hagyományos, analóg TV adás, mind a digitális DVB-T műsor vételére alkalmas. Ugyan Magyarországon még 2012-ig várni kell, mire teljesen átállnak a hazai műsorszórók a digitális sugárzásra, de addig is egyre több helyen hozzáférhető lesz majd a korábbihoz nagyságrendekkel jobb minőséget, és könnyebb vételi lehetőséget kínáló (elegendő egy kicsi botantenna a digitális vételhez) szolgáltatás.
Addig is, tőlünk nyugatabbra kirándulva szinte mindenhol ki tudjuk már használni a Cinergy Hybrid digitális részét, idehaza pedig is használjuk az analóg tunert belőle.
USB2 csatlakozón keresztül kommunikál a számítógéppel (USB1.1-en nem használható), és a működéséhez szükséges áramot is az USB buszról veszi fel. A méretek miatt nem fért el a dobozkán egy koax antennaaljzat, mind az analóg, mind a digitális antenna jelét ugyan azon a 2,5"-es jack aljzaton keresztül vezethetjük be. A csomagban találunk egy mágneses talpú botantennát a digitális vételhez, illetve egy koax-jack átalakító kábelt, a hagyományos antenna csatlakoztatásához.
A mellékelt távvezérlővel minden lényeges funkció gombnyomásnyi közelségbe kerül, a készülék még teletext megjelenítésére is képes.
Ha régebbi, még analóg filmjeinket (pl. VHS videómagnóról) szeretnénk digitalizálni, egy kompozitvideó-bemenet, és egy S-videó csatlakozó is a segítségünkre lesz ebben, a sztereó RCA hangbemenettel együttműködve. Ezek a csatlakozók szintén egy adapterkábel segítségével kapcsolódnak a készülékházhoz, azon egy speciális kombinált mini aljzat van kialakítva az átalakító fogadásához. Szintén ezen az adapterkábelen található a távvezérlő infra vevőrésze. A mellékelt 30 cm-es USB hosszabbító kábel segít, ha pl. asztali géphez használjuk a tunert, és nehezebben elérhető helyen van annak USB portja, mint pl. egy laptop esetében.
A csomagban az Elgato EyeTV 2-es programja mellett Windows alatt működő programokat is találunk (Vista-hoz letölthető). Mivel a Cinergy Hybrid semmilyen hardveres enkódert nem tartalmaz, így felvétel közben a processzorra van bízva, hogy valós időben tömörítse és a lemezre mentse a műsort. Ha csak néznénk a műsort – akár egész képernyős méretben is –, nincs szükség különösebb teljesítményre. A legkisebb használható felbontás a VideoCD-k 352x288 pixeles mérete (PAL műsor rögzétésekor), a legnagyobb pedig a DVD-k 720x576 képpontos, másodpercenként 25 képkocka mellett. Természetesen, a digitális adás rögzítése jóval egyszerűbb, hiszen már a forrás is MPEG2-ben érkezik (digitális formában), így ennek rögzítése szintén MPEG2-ben, nem igényel különösebb processzorteljesítményt. Maximális Mac-es gépigény, ha analóg adást is akarunk DVD-minőségben rögzíteni: dual G5, vagy Intel Core Duo processzoros gép.
Ha csak nézni akarjuk a műsort, vagy legfeljebb VCD minőségben rögzítenénk, akkor G4/500 Mhz-es géptől használható az eszköz (USB2 porttal, amely akár PCI kártyán is lehet).
Extra szolgáltatások:
Az EyeTV távvezérelhető az Apple Remote távirányítóval is, bár a tunerhez mellékelt TerraTec távirányítóval kényelmesebb ls gyorsabb a kezelés a több gombnak köszönhetően. Igaz, ekkor az infra szenzort látható helyre kell helyeznünk...
A EyeTV-t használva MPEG1 (VCD) és MPEG2 (SVCD/DVD) formátumban rögzíthetjük a műsorokat, gépünk sebességétől függően. A felvételt később számos egyéb formában is exportálhatjuk (pl. H.264, iPod, PSP, DV, QuickTime Movie, 3G, DivX, stb.), de ez természetesen már hosszabb időt is igénybe vehet. Az MPEG2 Toast-tal gyakorlatilag közvetlenül DVD-re írható.
Az Elgato Turbo 264 nevű USB-s tömörítőelektronikája remek segítség lehet az AppleTV, iPod, PSP formátumokra gyakran konvertáló felhasználóknak – lásd weshopunkban!
igen
nem
opcionális/nincs adat
Kompozit videó
Sztereó hang
Optikai digitális hang
S-videó
Komponens videó
HDMI
Koax antennakábel
Digitális antenna
USB 1.1
USB 2.0
USB 3.0
PCMCIA cardbus csatlakozás
ExpressCard/34 csatlakozás
PCI csatlakozás
FireWire
Ethernet csatlakozás
Külső tápegység
Belső tápegység
MPEG1 tömörítés
MPEG2 tömörítés
MPEG4 tömörítés
DV-rögzítés
Analóg TV-tuner
DVB-T/T2 antennás digitális adáshoz
DVB-C kábeles digitális adáshoz
DVB-S műholdas digitális adáshoz
PAL
SECAM
NTSC
FM rádiótuner
Windows program (gyári) mellékelve
Windows program (nem gyári) elérhető
Windows alatt program nélkül is használható
Mac program (gyári) mellékelve
Mac program (nem gyári) elérhető
Mac alatt program nélkül is használható
Linux program (gyári) mellékelve
Linux program (nem gyári) elérhető
Linux alatt program nélkül is használható
Android használható rajta
Frissíthető firmwareMiután megtekintesz termék adatlapokat, az utolsó 4 megnézett termék listája jelenik majd meg itt.
Ehhez engedélyezned kell a sütiket.