Mivel ez a fenti termék már nem kapható, ajánljuk helyette az alábbiakat:
» Synology termékeink listája...
2 év után, 2019. októberében frissült az RS818(RP)+ modellcsalád. Az újdonságot a korábbi Intel Atom C2538-as processzor C3538-ra cserélése, és az új RAM-konfiguráció jelenti. Az RS820(RP)+ típusoknál a gyári 2 GB RAM az alaplapra van forrasztva, így szabadon marad egy SO-DIMM foglalat, és akár 16 GB-os modult is telepíthessünk utólag a NAS-ba. Így érhető el a maximális 18 GB-os (2+16) memóriaméret. Tehát míg korábban a gyári 2 GB-os modult ki kellett vennünk, ha 4 GB-nál több RAM-ra volt szükségünk, az új modellekben hozzáadódik a 2 GB-hoz minden RAM, amit utólag teszünk be. Ebbe a konfigurációba az alaplapi 2 GB mellé egy 16 GB-os modult telepítettünk. Kapható dupla (redundáns) tápegységgel szerelt kivitelben is, RS820RP+ néven.
Figyelem: a NAS bővítéséhez egy 16 GB-os márkás memóriamodult használunk, amely Synology-kompatibilitását a gyártója garantálja. A Synology természetesen csak a saját logójával ellátott RAM-bővítést javasolja használni, mivel csak azt tesztelte, csak annak tökéletes működéséről bizonyosodott meg.
A 2019. októberében frissült, immár RS820(RP)+ nevű termékcsaláddal a Synology elsősorban a kisebb cégek számára kínál nagyon gyors, kedvező árú, de karbantartást és szakértelmet nem igénylő szervermegoldást. Főleg szerverszobákba szánva, napi 24 órás használathoz optimalizált, mégis extra halk hűtéssel. A processzor újabb és takarékosabb lett, az Intel Atom C3538-ra épül a termékcsalád két modellje.
Az új RX418 bővítőegység ezzel a RackStation-családdal mutatkozott be (az eSATA porton keresztül csatlakoztatható), így érhető el a max. 8-lemezes konfiguráció.
Ha további üzembiztonságra van igény, a redundáns tápegységgel szerelt RS820RP+ modellt javasoljuk, amely akkor sem áll le, ha egyik tápegysége meghibásodik menet közben.
Sebességadatok a gyártó szerint Windows alatt SMB-t használva (3000 db. 1 MB-os fájl másolásakor):
macOS alatt AFP-n keresztül (1 db. 3 GB-os fájl másolásakor):
Az RS820+ egyéb fontos paraméterei, funkciói:
Minden alap Synology-tulajdonsággal gyárilag felvértezve, érkezik ez a NAS is (részletes ismertető a Synology.hu odalon):
A Photo Station/Moments, az Audio Station, a Surveillance Station, a Cloud Station/Drive, a Video Station és a File Station mobil készülékekről is elérhető. Támogatott operációs rendszerek:
Mivel a Synology NAS-okra létezik a legtöbb hivatalos és házilagos szoftver, számos egyéb programot telepíthetünk még mi magunk is (pl. SqueezeCenter, mldonkey). Minél több RAM van a NAS-unkban, annál könnyebben fut több program egyidőben.
Ha megfelelően beállítjuk az internet-szolgáltatónknál használt postafiókunk elérhetőségét, akkor két emailcímet is megadhatunk, ahová írásos üzeneteket küld a NAS minden említésre méltó eseményről. Az alapvető információk az előlapi LED-ekről olvasható le, illetve hangjelzések is segítenek megállapítani, ha éppen bootol a NAS. Emailben viszont részletes LOG-ot is kaphatunk.
Az USB- vagy (ha van az adott modellen ilyen) eSATA-portra kötött meghajtókat megosztja a hálózaton is, így bővíthető a kapacitás, ha belső lemezeké már nem elég. USB-n keresztül képes kommunikálni szünetmentes tápegységekkel is, ezek hivatalos listáját lásd ITT, illetve a felhasználók által kipróbált egyéb típusokat ITT. Ha szünetmentes tápot használunk, akkor annak kimerülése előtt még időben lekapcsolja magát a rákötött NAS, így nem történhet sérülés ha éppen írás közben megy el az áram.
igen
nem
opcionális/nincs adat
CIFS/SMB (Windows)
NFS (Linux)
AFP (Apple File Protocol)
FTP
HTTP
HTTPS
Rsync
Apple Time Machine háttértár
Sony PlayStation kiszolgálása
Microsoft Xbox kiszolgálása
Videómegfigyelő-állomás
SATA meghajtók kezelése
SAS meghajtók kezelése
2,5"-es HDD/SSD fogadása
3,5"-es HDD fogadása
M.2 SSD-modulok fogadása
1 HDD/SSD fogadása
2 HDD/SSD fogadása
3 HDD/SSD fogadása
4 HDD/SSD fogadása
5 vagy több HDD/SSD fogadása
RAID0 (gyorsabb működés)
RAID1 (tükrözés, 1 lemez hibásodhat meg)
RAID5 (1 lemez hibásodhat meg)
RAID6 (2 lemez hibásodhat meg)
online bővíthető RAID
JBOD (különböző méretű lemezek egybe formázása)
Non-RAID (külön megjelenő lemezek)
Wi-Fi 3 (802.11g)
Wi-Fi 4 (802.11n)
Wi-Fi 5 (802.11ac)
Wi-Fi 6 (802.11ax)
Ethernet 100 Mbit/s
Ethernet 1Gbit/s
Ethernet 2,5Gbit/s
Ethernet 5Gbit/s
Ethernet 10Gbit/s
Wake-on-LAN
Internet rádió vétele
DLNA
Bluetooth kapcsolat
Bluetooth aptX
Z-Wave
Torrent kliens
fejhallgató-kimenet
Sztereó RCA
5.1-es RCA
7.1-es RCA
Szimmetrikus XLR-kimenetek
HDMI 1.3
HDMI 1.4
HDMI 2.x
Kompozit videó
Komponens videó
Scart csatlakozó
VGA csatlakozó
DisplayPort csatlakozó
Toslink (optikai) digitális
Koaxiális digitális
Belső antenna
Külső antenna
DVB-T/T2 antennabemenet
DVB-C antennabemenet
1 darab RJ45 csatlakozó
2 darab RJ45 csatlakozó
4 darab RJ45 csatlakozó
SFP csatlakozó
Dupla SFP csatlakozó
eSATA csatlakozó
Külső mini SAS csatlakozó
Thunderbolt csatlakozó
Thunderbolt 2 csatlakozó
Thunderbolt 3 csatlakozó
USB2 csatlakozó
USB3 csatlakozó 5 Gbit/s sebességgel
USB3 csatlakozó 10 Gbit/s sebességgel
USB-DAC csatlakozó
FAT 16 fájlrendszer kezelése
FAT 32 fájlrendszer kezelése
ExFAT fájlrendszer kezelése
NTFS fájlrendszer kezelése
Ext2/3/4 fájlrendszer kezelése
HFS+ fájlrendszer kezelése
Külső tápegység
Belső tápegység
Dupla (redundáns) belső tápegység
Akkumulátoros üzemeltetés
Előlapi csatlakozók is
SD-kártyaolvasó
Windows program (gyári) mellékelve
Windows program (nem gyári) elérhető
Windows alatt program nélkül is használható
Mac program (gyári) mellékelve
Mac program (nem gyári) elérhető
Mac alatt program nélkül is használható
Linux program (gyári) mellékelve
Linux program (nem gyári) elérhető
Linux alatt program nélkül is használható
Android használható rajta
Frissíthető firmwareMiután megtekintesz termék adatlapokat, az utolsó 4 megnézett termék listája jelenik majd meg itt.
Ehhez engedélyezned kell a sütiket.