Kínai gyártók lopják a Popcorn Hour és a HDI Dune szoftverét is
Azon már régóta nem lepődünk meg, hogy milyen gyorsan és milyen jó kínai utánzatok, hamisítványok készülnek egy-egy népszerű elektronikai termék megjelenése után. A médialejátszók esetében azonban főleg a szoftver miatt emelkedik ki egy-egy márka a többi közül, hiszen a legtöbb készülék ugyanazon 2–3 médiaprocesszor köré épül, apróbb hardveres eltérésekkel. A szoftvertámogatás viszont igen csak különböző, attól függően, hogy az adott gyártók milyen tapasztalattal, fejlesztői gárdával és ötletekkel rendelkeznek. A processzor körüli minimális elektronika elkészítése nem komoly feladat manapság, viszont az azon futó szoftverek több éves munka eredményei, és a vezető piaci pozíció megtartásához folyamatos további fejlesztésükre van szükség. Ezt elég kevés cég képes biztosítani...
Tavaly már volt két hasonló hírünk, amikor hamisított TViX-ekről, illetve titokban gyártott Popcorn Hour A-110-esekről tudósítottunk. Pár napja a legnépszerűbb európai médialejátszó és NAS fórumon, az MPC Club-on megjelent hír számos kínai oldalt mutatott be, ahol a többé-kevésbé ismeretlen márkák lejátszóin a HDI Dune, vagy éppen a Popcorn Hour C-200 szoftverét lehet minden kétséget kizárólag azonosítani, sőt van, hogy egyazon lejátszóra mindkét firmware-t sikerült már feltelepíteni.
A bátor gyártók nem is húzták az időt saját szoftver fejlesztésével, eleve a lopottat telepítik a boltokba szánt készülékekre, mint pld. a Kaiboer HDMAX BD-200 esetében, amelyen a Dune BD Prime 3.0 firmware köszön vissza. Bár, a „tisztesség” kedvéért tegyük hozzá, a háttérképen most nem egy homokdűne látható, mint az eredetinél, hanem egy széthúzott és megkötött függöny:
Ugyanezen gyártó kisebb modellje, a K8-as is hasonló cipőben jár, vagy stílszerűbben: hasonlóan idegen tollakkal ékeskedik.
A másik, már Európáig is eljutott márka(?) az eGreat, amely termékei többféle márkanév alatt is felbukkantak már Ázsiában (Sbaid, Allure, HDMEI). Mivel ők OEM gyártók is, szívesen készítenek bárkinek saját logós készüléket, már akár pár százas darabszámú rendelésnél. Az Sbaid BD8 lejátszó, vagy az Allure M3 néven megjelent másik modell mind az ő nevükhöz kapcsolható. A HDMIE weboldalán – amely grafikája szintén lopott – letölthető a Popcorn Hour C-200-assá alakító firmware az M3-as modellükhöz, és részletesen el is magyarázzak az átflashelés menetét. A Popcorn mellett azonban a Dune firmware is futtatható – több-kevesebb problémával – a fenti lejátszókon.
Az Apple és a HDMIE weboldalainak fejléce egymás alatt :)
Az eGreat pályafutása a Popcorn Hour Networked Media Tank A-100-as liszenszelésével kezdődött, és még most is készülnek egyéb modellek, amelyek hivatalosan megvásárolva használják a Syabas (alias Popcorn Hour) által fejlesztett szoftvert. Amikor azonban kiderült, hogy az eGreat saját értékesítési csatornáin akarta piacra dobni a Popcorn Hour gyáraiban – lehet, az ő megbízásukból – illegálisan legyártott A-110-es modelleket, megromlott a kapcsolat a két cég között. Ráadásul a Syabas a 200-as szériát (A-200/C-200) már nem is kínálja más gyártók számára, így magukra maradtak az újabb típusokra történő fejlesztésekkel. Kénytelenek voltak saját maguk programozásba kezdeni (vagy megbízni ezzel valakiket), de ezidáig nem sikerült kiemelkedő lejátszót készíteniük. Most úgy tűnik, a fő csapásirány a kínai cég számára az lesz, hogy olyan hardvert gyárt, amin futtatható a két piacvezető márka szoftvere. Bár ő maga nem teheti meg, hogy hivatalosan a lopott firmware-rel küldje a boltok polcaira a készülékeket, ismeretlen OEM partnerei révén azonban széles körben reklámozzák, hogy ezen eszközökön futtathatók a valóban jó médialejátszók szoftverei, így szerezve vásárlóközönséget a gyári állapotában nem éppen csábító eszközöknek.
A bal oldalon felül a Western Digital WD TV Live látható, alatt az eGreat EG-M34A. A szoftver mellett (Popcorn Hour NMT-liszensz) a külsőt sem bízták a véletlenre (főleg nem formatervezőkre); jó kínai szokás szerint egy már ismert terméket idéz a megjelenés. Hasonló módon, a fentebb linkelt kínai csodáknál több esetben is a Popcorn Hour C-200-nál bevezetett távvezérlő köszön vissza – igaz mindenhol csak az infra, nem az eredeti rádiós változat –, aki pedig már látott Mac Mini-t, annak ismerős lesz a kellemesen lekerekített fém ház is :)
Ha megfigyeljük a különböző ismeretlen márkanév alatt elérhető lejátszókat (lásd a fenti linkeken), látható, hogy bár apróbb különbségek lehetnek a készülékházban és bizonyos csatlakozók helyében, az alaplap megegyezik; valamennyi olyan csatlakozó, amely arra van szerelve, az pontosan ugyanabban az elrendezésben található meg a hátlapokon, legfeljebb 180 fokban elfordítva, fejjel lefelé.
Az MPC Club által megnevezett pár konkrét készülék, amikről kiderült, hogy lopott Dune, vagy Popcorn Hour szoftvert használnak gyárilag, vagy ahhoz készültek:
- Kaiboer K8
- Sbaid BD-8
- HDMEI M3
- eGreat EG-s2
- Sbaid BD-100C
- Pulanda BD-100C
- Kaiboer HDMAX BD-200
- iStar BDP-S600
- Viewlab U3
A fentieken kívül még számos régebbi Popcorn Hour klónnal is találkozhattunk az elmúlt években, melyeken előbb-utóbb megoldották, hogy az eredeti firmware-t lehessen rájuk telepíteni. Mindezen próbálkozások legfőbb hátulütője azonban az, hogy az illegálisan használt szoftverek tulajdonosai előbb-utóbb a jog, vagy éppen a szoftveres védelem terén lépéseket fognak tenni az illegális felhasználás megakadályozására. Így bizonytalan, meddig lehetséges a szoftveres módosítás az olcsó kínai utánzatoknál, ráadásul a nem teljesen azonos hardver miatt már eleve nem ritkák a különböző problémák, korlátok, lefagyások a hekkelt firmware használata mellett. Mivel a házi átalakításhoz a firmware-ben lévő Blu-ray liszenszkulcsot is módosítani kell, kifejezetten szoftveres kalózkodának számít a művelet és így világszerte büntethető is! Érdemes megjegyezni azt is, hogy mire ezek az utánzatok az európai piacra megérkeznek, már nem tudnak jelentősen olcsóbbak lenni, mint az eredetiek.
A fentiekkel szeretnénk felhívni mindenki figyelmét ezen veszélyekre, akik az említett, vagy még csak a jövőben megjelenő hasonló gyártóktól fontolgatják a vásárlást.
Információink szerint mindkét érintett neves (HDI, Syabas) cég vizsgálja már a lehetőségét annak, hogyan tudná megakadályozni szoftveresen, hogy a firmware-jük más hardverre is felhekkelhető legyen.