Denon Home (HEOS) akció júliusban!
A HEOS termékcsalád – a Denon akkori elképzelése szerint mint külön márka – szinte pontosan 7 évvel ezelőtt debütált, vélhetően azzal a céllal, hogy a SONOS hálózati zenelejátszók sikerét meglovagolva az egyik legnevesebb Hi-Fi gyártónak is új vevőkört szerezzenek a számítógépes fájlformátumokat, webrádiókat lejátszani képes termékek. (Első HEOS-témájú hírünk 2014. júniusából ITT olvasható.) Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és mára a HEOS, mint platform megtalálható számtalan Denon és Marantz termékben, pl. gyakorlatilag az összes házimozi-erősítőben is. A szoftver is sokat fejlődött, és valóban jól használható multiroom zenelejátszó rendszerré forrta ki magát, jóval nagyobb és izgalmasabb termékkínálattal, mint a konkurens SONOS. Sokáig meg is előzte a SONOS-t a HEOS abban, hogy itt már lehetőség volt akár 24-bites, 192 kHz-es veszteségmentesen tömörített zenefájlok lejátszására is, de jelenleg is előnyben van már csak az által is, hogy márkás DAC-ot használó erősítőin is élvezhetjük a hálózati zenelejátszást, így a hangminőség szerelmesei is megtalálhatják a nekik megfelelő CD-lejátszó utódot a HEOS-kompatibilis Denon/Marantz kínálatban.
A Denon Home termékcsalád hasonlít legjobban a 2014-ben bejelentett SONOS-kihívókra: 3 különböző modell, melyek látszólag hangszórók, de saját erősítővel és természetesen a hálózati lejátszáshoz szükséges Wi-Fi- és ethernet-adapterekkel is rendelkeznek. A Home 150 csak mono, a nagyobb testvérei már sztereo hangot nyújtanak, de két darab Home 150 is összekapcsolható szoftveresen a sztereó hangzás érdekében. Haladva azért a korral, minden Home hangszóró USB-ről és Bluetooth-os mobilról, számítógépről, NAS-ról is képes lejátszani szinte bármit, beleértve a DSD 64 és 128 formátumokat is. A Denon Home készülékek között csak látszólag kakukktojás a Home Sound Bar 550, amely hangprojektor ugyan, de ettől függetlenül teljes értékű és kiváló hangú Home/HEOS lejátszó is.
HEOS márkanév alatt 3 terméket kínál a Denon, ezek nem tartalmaznak hangszórót, így a helyiségekben fixen elhelyezett, akár egészen komoly minőségű és teljesítményű hangfalaink mellé illenek, illetve meglévő hangrendszerünket tehetjük naprakésszé a HEOS Link segítségével (amely gyakorlatilag minden aktuális Denon házimozi-erősítőbe is be lett építve 2021-re).
A 2021. július 31-ig érvényes akciós ajánlat tehát:
Vásárolj olyan Denon vagy Marantz terméket, amely a HEOS hálózati zenelejátszási funkciókat tartalmazza, és mellé jelentősen olcsóbban választhatsz egy fekete vagy fehér Denon Home lejátszót az alábbiakból:
- Denon Home 150: 11 990 Ft kedvezmény, azaz 89 990 Ft helyett 78 000 Ft
- Denon Home 250: 19 990 Ft kedvezmény, azaz 179 990 Ft helyett 160 000 Ft
- Denon Home 350: 26 990 Ft kedvezmény, azaz 249 990 Ft helyett 223 000 Ft
Természetesen – mivel a Home család is HEOS alapú –, akár egy Denon Home 150 mellé is választhatsz még egy 150-es modellt, így utóbbit már 78 000 Ft-ért kapod, azaz 167 990 Ft-ért lesz egy pár Denon Home 150-ed, ami két szobát hangosít, vagy egy szobában tetszőlegesen széles sztereó hangteret biztosít, ha sztereó párba kapcsolod őket a HEOS alkalmazásban.
A Home termékcsaládon kívül még az alábbi Denon és Marantz készülékek tartalmazzák a HEOS elektronikát, így ezek mellé is akciósan rendelhetők a Home lejátszók:
– A Denon CEOL RCDN-11 DAB és CEOL RCDN-10 mini Hi-Fi rendszerei, a DNP-800NE hálózati lejátszó, és persze a HEOS márkájú Drive HS2, AMP HS2 és Link HS2 termékek.
– Valamennyi Denon AVR és AVC jelzésű házimozi-erősítő, a DRA-800H sztereó rádióerősítő
– A Maranzt kínálatában HEOS-kompatibilis az összes házimozis rádióerősítő az ND8006 és NA6006 hálózati lejátszók, valamint a Melody X mini Hi-Fi rendszer is. Az előző mondatokban linkelt termékek nem mindegyike érhető el webshopunkban, de egyedi rendelésre bármelyiket tudjuk 3–5 napos határidővel szállítani a linkeken látható árakon!
Webshopunkban ha egy HEOS-kompatibilis termék adatlapját nézed, akkor a zöld KOSÁRBA gomb alatt legördíthető „Választható kedvezményes termékek” listájában meg kell találnod a fenti 3 akciós Home lejátszót (összesen 6-ot a kétféle színválaszték miatt), és itt már az akciós kedvezménnyel együtt teheted a kosárba:
Ha két különböző Home lejátszót választanál, természetesen az olcsóbb mellé érdemes választanod a drágábbat, mivel akkor azt kapod nagyobb árengedménnyel! Tehát ne a Home 350 termékoldalán válaszd a kedvezményes Home 150-et, hanem fordítva, mert így 11 990 Ft helyett 26 990 Ft-ot takarítasz meg!
A Denon Home 150/250/350 lejátszók mellé fekete és fehér színben kínáljuk a SoundXtra állványait és fali konzolait is, az ideális elhelyezhetőség érdekében.
Címkék: HEOS, Denon, Marantz, akcó,