Kétmagos processzorral és 512 MB memóriával rendlelkezik a Synology 2010-es egylemezes csúcsmodellje. Gigabites hálózaton 108 MB is olvasható róla másodpercenként, de az írási sebesség is 68 MB fölötti! Akár 12 IP-kamerát is képes kezelni, és egyidőben akár 256 kapcsolódó számítógépet, médialejátszót is kiszolgálhat. Lemezel együtt maximum 21 wattot fogyaszt, amely érték tovább csökkenthető 2,5"-es, vagy SSD diszkek használatával.
Ha a fenti rövid leírás felkeltette az érdeklődésedet, feltétlenül olvasd el a részletes ismertetőt is, amely sokkal alaposabban mutatja be a terméket! (klikk ide)
Részletes termékismertető: (»kevesebb infó)
A DS109+ típus 2010-re aktualizált változata. Mivel már az előd is komoly képességekkel bírt, így kevés az újdonság. Megjelent itt is a wake-on-lan funkció, kicsit gyorsabb lett a hálózati átvitel mindkét irányba. Újdonság, hogy nincs már szükség 2,5"-es lemezadapterre ahhoz, hogy laptop lemezt, vagy SSD-t használjunk 3,5"-es winchester helyett.
Az áramfogyasztás, a ventillátor zajszintje, a felhasználók és egyidejű kapcsolatok száma nem változott, így a DS110+ is ideális választás olyan feladatokhoz, ahol a komoly teljesítményre szükség van ugyan, de nem fontos az adatbiztonság (RAID), és a jelenleg max. 2 TB-os merevlemezméret is elegendő.
Sebességadatok a gyártó szerint Windows alatt SMB-t használva (2 GB-os fájl másolása közben):
iTunes szerver (MP3, M4A, M4P, M3U, WPL). Dinamikus (smart) lejátszási listákat is készíthetünk, így könnyedén rendezhetjük látszólag egy listába pl. a 2007-es dátumú, és „Rock” műfajú zenéket, vagy éppen az adott előadótól meglévő zenéinket. Az iTunes szerver nem működik az RS-modelleken (rack kivitel)!
Audio Station (AAC, M4A, MP3, Ogg Vorbis, WMA, M3U, WPL, SHOUTcast, Radioio) – a külön kapható távvezérlő és USB-s hangszórók segítségével ezen formátumok, és az ezekben sugárzó webrádiók lejátszhatóak a NAS-sal, mint egy egyszerűbb zenelejátszóval. Webböngészőn kereszül érhető el az Audio Station felülete, ahol meghallgathatjuk a zenéket, lejátszási listákat készíthetünk, webrádiókat vehetünk fel a listába. Ha van távvezérlőnk is, akkor a webböngésző nélkül is elérhetjük a playlist-eket. Ha iPod-ot csatlakoztatunk a NAS USB-bemenetére, közvetlenül arról is elérhetőek a zenéink. Az Audio Station nem működik az RS-modelleken (rack kivitel)!
Photo Station 3 (ASF, AVI, MPEG1/2/4, WMV, DivX/XviD, DAT, MP4, RM, RMVB, VOB, BMP, GIF, JPG) – webböngészőn keresztül megnézhetőek/letölthetőek a NAS-on tárolt különböző videók és képek, ezek interneten keresztüli eléréséhez ismerőseinknek jogosultságokat adhatunk. Nem szükséges ezentúl webes képadatbázisokat (pl. Picasa, FlickR) használnunk képeink megosztásához, hiszen a NAS-on sajátunk is van. Blogot is könnyedén készíthetünk ezen az alkalmazáson keresztül, e fukció külön menüpont alatt érhető el. Nem kell tárhelyet vásárolni egy távoli szerveren, arra telepíteni valamilyen blog-programot, mindez saját lakásunkban, saját szerverünkön elérhető.
DLNA-kompatibilis médiaszerver – minden elterjedtebb fájlformátumot képes a lejátszók felé http-n streamelni (mkv-t is). A médiaszerver nem működik az RS-modelleken (rack kivitel)!
Web Station, MySQL 5.0.51, PHP – akár saját webshopunkat is futtathatjuk odahaza Synology NAS-unkon. Saját weboldalunk saját szerverünkön működhet, még akkor is, ha dinamikus IP címet kapunk az internet-szolgáltatótól, mivel dyndns-t is támogat a NAS. A Synology.com oldal jelenleg egy RS409+ NAS-on fut...
Windows ADS támogatás – egyszerű integráció a többfelhasználós irodai környezetbe.
Titkosított hálózati backup – akár az interneten keresztül is készíthetünk biztonsági másolatot egy távoli gépre, másik NAS-ra, ráadásul az átvitel titkosított is lehet eközben.
Data Replicator 3 – Windows operációs rendszer alatt a Synology backup programjával könnyedén megoldható asztali gépeink biztonsági mentése a NAS-ra.
Local Backup – A NAS a hozzá kapcsolt USB-s lemezekre készíthetünk akár rendszeres időközönként is másolatot, így az egylemezes NAS-unk adatai is biztonságban lehetnek.
Hálózati backup – két Synology NAS között, vagy egy Rsync kompatibilis szerver (ilyen van pl. minden QNAP NAS-ban is) és a NAS között helyi hálózaton keresztül is készíthetünk rendszeres vagy egyszeri másolatot.
USB copy – mára már szinte kötelező szolgáltatás a NAS-oknál: a rádugott USB-s egység (pendrive, fényképezőgép, HDD) tartalmát gombnyomásra bemásolja saját lemezére (az usbcopy nevű megosztásba).
File Station – segítségével a NAS tartalmát adminisztrálhatjuk, másolhatunk a share-ek között, törölhetünk, átnevezhetünk, fel- és letölthetünk fájlokat, akár az interneten keresztül, távolról is. UnZIP és UnRAR funkciók, a NAS csomagolja ki a letöltött tömörített állományokat!
Download Station – Bittorrent, eMule, FTP vagy HTTP letöltéseket végeztethetünk a NAS-sal, akár napi 24 órán keresztül is. Webböngészőn keresztül, vagy a mellékelt Windows-os és Mac-es segédprogrammal menedzselhetjük a folyamatot, akár távolról, az interneten keresztül is. A gyári torrent-kliens nagyon profi már, arra is képes, hogy egy torrenten belül csak bizonyos fájlokat töltsön le. Egyidőben max. 20 letöltés lehet aktív. A Download Station nem működik az RS-modelleken (rack kivitel)!
Nyomtatószerver – USB-s nyomtatónk a NAS segítségével hálózati printerként lesz használható, bármely gépünkről nyomtathatunk rá. LPR, CIFS és AppleTalk protokolon keresztül kommunikáló nyomtatók támogatottak, egyidőben kettőt csatlakoztathatunk.
Megfigyelő-állomás – nem mindennapi képesség egy NAS-tól, hogy képes rögzíteni az elérhető IP-kamerák képét (a nagyobb típusokon max. 20 darabot, de csak 1 kamera kezelése ingyenes, a többihez liszenszet kell külön vennünk). Természetesen mozgóképet vesz fel a rendszer, és mozgásérzékeléssel is ellátták: beállítható, hogy csak akkor induljon a felvétel, ha mozgást érzékel a képen, így tényleg csak a fontos pillanatok lesznek felvéve. A kamera által látott képen ráadásul további területek is definiálhatóak, így csak az azokon belüli mozgás vezérli majd a felvételt. Hangrögzítés is támogatott MPEG4-es kamerák esetében.
Egy kattintással telepíthető saját levelezőszerver, Outlook-szerű web mail, SMTP, POP3, IMAP.
Szünetmentes tápegységek (UPS) kezelése USB- és ethernet kapcsolaton keresztül is, ha több NAS-t egyazon szünetmentes tápra csatlakoztatunk (hálózati UPS).
RAID a többlemezes modelleknél: RAID 0, 1, 5, 5+spare, 6 módok. Online RAID-kapacitásnövelés és RAID-szint váltás.
Programozható ki- és bekapcsolás valamennyi DSxx9, RSxx9, DSx10 modell esetében, és némely korábbi típusnál is.
A Photo Station és a File Station mobil készülékekről is elérhető, a támogatott operációs rendszerek:
iPhone OS 2.2.1, vagy újabb,
Windows Mobile (IE Mobile, vagy Opera 9.0-tól),
Symbian OS 9.1, S60 3rd Edition-től kezdve.
A fenti lista a gyárilag telepített alkalmazásokról szól. Mivel azonban a Synology NAS-okra létezik talán a legtöbb hack és házilagos szoftver, számos egyéb programot telepíthetünk még mi magunk is (pl. SqueezeCenter, mldonkey). Minél több RAM van a NAS-unkban, annál könnyebben fut több program egyidőben.
Ha megfelelően beállítjuk az internet-szolgáltatónknál használt postafiókunk elérhetőségét, akkor két emailcímet is megadhatunk, ahová írásos üzeneteket küld a NAS minden említésre méltó eseményről. Az alapvető információk az előlapi LED-ekről olvasható le, illetve hangjelzések is segítenek megállapítani, ha éppen bootol a NAS. Emailben viszont részletes LOG-ot is kaphatunk.
Az USB- vagy (ha van az adott modellen ilyen) eSATA-portra kötött meghajtókat megosztja a hálózaton is, így bővíthető a kapacitás, ha belső lemezeké már nem elég. USB-n keresztül képes kommunikálni APC márkájú szünetmentes tápegységekkel is, ezek hivatalos listáját lásd itt, illetve a felhasználók által kipróbált egyéb típusokat itt. Ha szünetmentes tápot használunk, akkor annak kimerülése előtt még időben lekapcsolja magát a rákötött NAS, így nem történhet sérülés ha éppen írás közben megy el az áram.
Érdekessége a Synology operációs rendszerének, hogy akár router nélkül is képes kapcsolódni az internethez, mivel PPPoE beállítási lehetőséget is tartalmaz, így képes saját maga bejelentkezni a szolgáltatóhoz. Így, ha pl. egy hétvégi házban használjuk, mint videómegfigyelő-rendszert, nem kell routert is venni mellé.
A torrent-kliens folyamatosan fejlődik, jelenleg már kiválasztható, hogy egy adott torrentből mely fájlokat akarjuk letölteni, ezzel a képességgel jelenleg csak a Synology NAS-ok rendelkeznek. Kérhetünk email-, de akár SMS-értesítést is a befejezett letöltési feladatokról. Természetesen HTTP vagy FTP címről (akár jelszóval védettről is) képes tölteni a NAS.
Ha szeretnéd kipróbálni a Synology felhasználóbarát operációs rendszerét, itt bármikor élőben megteheted:link...
A termék magyar weboldala: link... Adatlap angolul: link... Magyar nyelvű Disk Station Manager használati utasítás: link... Kompatibilis eszközök listája: link... Legutóbbi firmware, egyéb letöltések: link... Gyártói kérdések és válaszok oldal angolul: link... Synology összehasonlító táblázat: link...
CIFS/SMB (Samba) NFS AFP (Apple File Protocol) FTP HTTP HTTPS Rsync Apple Time Machine Sony PSP kiszolgálás Sony PlayStation 3 kiszolgálás Microsoft Xbox 360 kiszolgálás Videómegfigyelő-állomás
1,8"-es merevlemezek fogadása 2,5"-es merevlemezek fogadása 3,5"-es merevlemezek fogadása 5,25"-es optikai meghajtó fogadása ATA (IDE) meghajtók kezelése SATA meghajtók kezelése 1 lemez fogadása 2 lemez fogadása 3 lemez fogadása 4 lemez fogadása 5, vagy több lemez fogadása
Windows program (gyári) mellékelve Windows program (nem gyári) elérhető Windows alatt program nélkül is használható Mac program (gyári) mellékelve Mac program (nem gyári) elérhető Mac alatt program nélkül is használható Linux program (gyári) mellékelve Linux program (nem gyári) elérhető Linux alatt program nélkül is használható Frissíthető firmware
A Lejátszó.hu webshopban az árak bruttó árak, azaz tartalmazzák az áfát is, továbbá magyarországi áruátvételt és garanciát biztosítunk Vásárlóink számára!
2010. augusztus 27-én (péntek), ill. 30-31-én (hétfő-kedd) budapesti irodánk költözése miatt zárva leszünk! Nyitás: szeptember 1-én (szerda) Új címünk: 1042 Budapest, József Attila u. 102. III. emelet (a Horváth Cukrászda terasz szintje)
Elnézést a kellemetlenségért!