A Special Edition kiadás ajándék wifi-adaptert is tartalmaz!
A népszerű Popcorn Hour A-210 frissített változata gyorsabb processzorral, és immár USB3 slave porttal. A menürendszer is megújult, látványosabb, FLASH-alapú lett. Maradt a teljesen zajtalan működés, és teljes Blu-ra lejátszás.

A sikeres A-210-es modell utódja, amely külsőleg alig, belül viszont sokat változott. A Popcorn Hour továbbra sem adja alább, ragaszkodik napjaink magasan legjobb médiaprocesszoraihoz, így most 2011 leggyorsabb Sigma Designs chipje, a 800 Mhz-es SMP8647 köré építette az A-300-ast. Ez a CPU nem csak gyorsabb elődjénél, de már valódi gigabites hálózati kapuval rendelkezik, és az USB3-as szabványt is támogatja. Előbbit a hálózaton keresztüli másolás esetén lehet igazán kihasználni (a filmlejtászáshoz elég a 10/100 Mbit), utábbinak pedig azok veszik majd hasznát, akik belső merevlemezt telepítenek az A-300-ba, és – mint egy külső winchesterre – számítógéphez csatlakoztatva másolnának a lejátszóban lévő HDD-re.
Az opcionális merevlemez beépítéséhez nem kell szétszerelni teljesen az A-300-at, az alján kivehető a meghajtót (2,5 vagy 3,5"-est) fogadó keret.
Az A-300 firmware is tartalmazza a jukeboxos kezelőfelületet. Ennek lényege, hogy a készülék végignézi a kijelölöt háttértárunkat, és az ott talált zene- és videófájlok adatait megpróbálja az internetről letölteni. Így – siker esetén – a filmek borítógrafikáját, történetének leírását, szereplőlistáját, rendezőjét, műfaját, megjelenésének idejét, korhatárát, stb. is megkapjuk egy átláthatóan elrendezett adatlap formájában. A médiafájlok között ezentúl nem csak a szokásos fájlböngésző segítségével navigálhatunk, hanem a film- és CD-borítók grafikái között lapozgatva is. Saját fotóink között is teljesen egyedi módon válogathatunk az NMJ (Networked Media Jukebox) felület segítségével:
Az A-300-nak sem okoznak gondot az 1:1-es Blu-ray rippek, akár mappában, akár ISO fájlban van a film eltárolva. Menüvel, extrákkal, BD-Live tartalommal együtt lejátszhatóak, gyorsabban, mint egy valódi BD korongról.
A Popbox V8-ban debütáló új fájlböngésző használható az A-300-on is. Így megjeleníthetők a filmborítók a fájlnevek mellett, és részletes, látványos adatlap is generálható a mozik mellé úgy, hogy a szükséges fotókat, adatokat a lejátszó maga tölti le internetes filmadatbázisból. Sőt, filmfeliratokat is megkeres és letölt a készülék, akár magyar nyelven is:
Az App Market felületen (lásd a képeknél) keresztül a Popcorn Hour által támogatott (általuk, vagy külső cég által fejlesztett) FLASH alkalmazások között választhatunk, és egy kattintással ingyenesen telepíthetjük bármelyiket készülékünkre. Ilyen alkalmazáson keresztül érhető el tévénk képernyőjéről pld. a YouTube, a Twitter, vagy éppen a Facebook is, de számos egyéb online videós és zenei tartalom (pld. Shoutcast rádiók), sőt jópofa játékprogramok (pld. Tetris) is megtalálhatóak a folyamatosan bővülő (2011 októberében már több, mint 80) kínálatban:
A termék magyar weboldala: link...
Magyar nyelvű fórum: link...
Gyártó oldala: link...
myiHome médiaszerver Mac OS X-re, Windows-ra, Linux-ra: link...
A termék és az operációs rendszer gyártói fóruma: link...
EXT fájlrendszer driver Windows alá: link...
Androidos távvezérlő alkalmazás: link...
Távvezérlő iPhone-hoz: link...
Kapcsolódó/ajánlott termékek a webshopban:
» Dune HD Smart D1 – ethernet/HDD médialejátszó
» Popcorn Hour C-300 – ethernet/HDD multimédiás számítógép
» Popcorn Hour WN-150/160 – 802.11n Wifi-USB adapter
» Popcorn Hour Infra remote – infra távvezérlő
igen
nem
opcionális/nincs adat
2,5"-es merevlemezek fogadása
3,5"-es merevlemezek fogadása
5,25"-es optikai meghajtó fogadása
ATA (IDE) meghajtók kezelése
SATA meghajtók kezelése
SAS meghajtók kezelése
1 lemez fogadása
2 lemez fogadása
3 lemez fogadása
4 lemez fogadása
5, vagy több lemez fogadása
Wlan 11 Mbit/s (802.11b)
Wlan 54 Mbit/s (802.11g)
Wlan 300 Mbit/s (802.11n)
Ethernet 10 Mbit/s
Ethernet 100 Mbit/s
Ethernet Gigabit
Wake-on-LAN
WEP titkosítás
WPA titkosítás
WPA2 titkosítás
Internet rádió vétel
UPNP AV
DLNA-kompatibilis médiaszerver
Jumbo frame
gyárilag telepített torrent kliens
MP3 stream
WMS stream
Real, .ram stream
AAC+ stream
WMA stream
MP3
AIFF
AC3 5.1 hang
DTS
Dolby Digital Plus
Dolby TrueHD
DTS-HD
VBR (változó bitráta)
MP3 320 kbps
MP3 256 kbps
MP3 192 kbps
MP3 128 kbps
M3U playlist kezelése
iTunes Music Library xml kezelése
Apple AirPlay kompatibilitás
PLS playlist kezelése
CUE playlist kezelése
AAC
OGG Vorbis
Apple Lossless
FLAC
WAV
WMA 9
WMA 9 DRM 10
Podcast
beépített FM-rádió
MPEG 1
MPEG 2
DivX
XviD
Xvid/DivX 6
XviD/DivX 6 HD
WMV 9
WMV 9 HD
H.264
Matroska (.mkv)
M2TS (HD videókamerák)
VOB (DVD rip)
TS
ISO fájlba lementett DVD-Video lemez
ISO fájlba lementett Blu-ray 3D lemez
Teljes értékű Blu-ray lejátszás
JPEG
TIF
PNG
BMP
GIF
animált GIF
YouTube
SRT feliratok
SUB feliratok
SMI feliratok
SSA feliratok
TXT feliratok
480p sorfelbontás
720p sorfelbontás
1080i sorfelbontás
1080p sorfelbontás
ID-TAG v1 olvasás
ID-TAG v2 olvasás
Dalszöveg megjelenítése (.lrc)
Album borítójának megjelenítése
Szöveges kijelző (alfanumerikus)
Színes kijelző (grafikus)
Infra távvezérlő
Rádiós távvezérlő
Saját készülékgombok
Billentyűzet csatlakoztatható
3,5"-es fülhallgató kimenet
Sztereó RCA kimenet
5.1-es RCA kimenet
7.1-es analóg kimenet
S-video kimenet
DVI kimenet
HDMI kimenet
HDMI 1.3 kimenet
HDMI 1.4 kimenet
VGA kimenet
Kompozitvideó kimenet
Komponensvideó kimenet
Scart csatlakozó
Toslink (optikai kimenet)
Koaxiális digitális kimenet
Belső antenna
Külső antenna
Ethernet csatlakozó
Dupla ethernet csatlakozó
4 ethernet csatlakozó
Belső SATA csatlakozó
Külső eSATA csatlakozó
Thunderbolt csatlakozó
Infiniband csatlakozó
FireWire 400-as csatlakozó
FireWire 800-as csatlakozó
USB 1.x csatlakozó
USB 2.0 csatlakozó
USB 3.0 csatlakozó
USB-n felismert FAT fájlrendszer
USB-n felismert FAT 32 fájlrendszer
USB-n felismert NTFS fájlrendszer
USB-n felismert Ext3 fájlrendszer
USB-n felismert HFS+ fájlrendszer
Külső tápegység
Belső tápegység
Dupla (redundáns) belső tápegység
Akkumulátoros üzemeltetés
iPod dock
Előlapi csatlakozók is
SD kártyaolvasó
Windows program (gyári) mellékelve
Windows program (nem gyári) elérhető
Windows alatt program nélkül is használható
Mac program (gyári) mellékelve
Mac program (nem gyári) elérhető
Mac alatt program nélkül is használható
Linux program (gyári) mellékelve
Linux program (nem gyári) elérhető
Linux alatt program nélkül is használható
Frissíthető firmwareAz alábbi tesztek és/vagy hírek jelentek meg ezzel a készülékkel kapcsolatban:
Hírek:
» Popcorn Hour jukebox iPhone-on is [2013-05-01]
» Cloud Media a Syabas-tól [2013-03-25]
» Ajándék zenei CD karácsonyi vásárlásodhoz [2012-12-18]
» Karácsonyi ajándék A-300/C-300 tulajoknak [2012-12-02]
» NMJ Navigator Androidon is [2012-11-27]
» Popcorn Hour árcsökkenés, akció [2012-09-13]
» Új Popcorn Hour: C-300 [2011-12-11]
» Popcorn Hour A-300 [2011-10-14]
Tesztek:
» CHIP Magazin 2011/12 - A legjobb hardverek 2011-ben [2011-12-01]